és még mindig esik....

ez a medárdi 40 napos, csak egy kicsit korábban kezdődött.
Még szerencse, hogy most van a foci VB.
Rengeteg a szúnyog, megint nem lehet kint megmaradni, pedig csak 15 fok volt a legmagasabb hőmérséklet. Ma nem voltam úszni, mert tegnap egy kicsit hűvös volt a levegő és kicsit sípoltam, reggel meg köhögtem. Itt legalább magamban, nyugodtan. Szörnyű,hogy a vuvuzelák hagja pont olyan, mint szúnyogoké az éjszaka sötétjéban, mikor védtelenül hallgatod kísértetiesen közeledő zümmögésüket..lassan elfogy a hatalmas tubus irtószer, azt hittem sose fogom elhasználni.
A reggeli köhögésnél mindig eszembe jut az őszhajú öregasszony az oslói turistszállásról. Már decemberben is találkoztam vele, akkor nem egy szobában voltunk. (közben Mexikó szépített az argentinok ellen, 3:1 ) Csúnya őszhajú, vékonydongájú nő, a vacsoráját mindig elhúzódva, suttyomban ette meg a közös konyhában. Csodálkoztam, hogy még májusban is ott találtam, mikor visszamentem, az alsó két ágyon lakó lányok azt mondták, felújítják a lakását, azért lakik a szállón. Később beszédbe elegyedtem vele, és bevallotta, hogy összebalhézott a férjével. Kérdeztem, hogy üti el az idejét, azt mondta, zongoraórákat (!) ad délelőttönként. Hát ezt nehéz volt a külsejéből megítélve elhinni, rúzst és pirosítót használt, időnként sprayek és hajlakkok felhőjébe burkolta csapzott hosszú ősz haját és fekete kabátja reménytelenül kopott és zsíros volt. Mikor megérkeztem, becsuktam az ablakot, mert át voltam ázva és fáztam. A litván lánnyal megállapodtunk, hogy egy kicsit hagyjuk a szobát felmelegedni. Aztán bejött az őszhajú és nekem esett, hogy nem csukhatom be az ablakot. Szegény, naponta új szobatársakat kapott, mert itt a többség csak egy-egy éjszakát tölt, maximum egy-két hetet, kivéve egy két lengyel vendégmunkást. Minden nap meg kellett vívnia harcát az idegen betolakodókkal a kényelméért. Hát nem szűkölködött az eszközökben, pokollá tette az életemet. Ha nem lett volna olyan aljas, mint amennyire, talán sajnáltam is volna. De mégis, sokszor eszembe jut, amikor köhögök. Ugyanis ki akart pakolni a szobából, azzal az ürüggyel, hogy köhögök. Így aztán nagyon megkeserítette az életemet, mert azt mondtam neki,hogy nyugodtan keltsen fel , ha köhögök, akkor majd lemegyek a recepcióra és ott töltöm az éjszakát, hogy ne zavarjam. Már elég sokat laktam én is itt, hogy tudjam, egy nyugodt perc sincs éjszaka, mindenki jön-megy, éjszakai repülőkkel, hajnali repülőkkel, buli után, buli előtt, megfázva és köhögősen, becsípve vagy józanul, de mindig hangosan, szólnak a mobilok az éjszaka közepén , itt egyszerűen ezzel senki nem törődik, mert félholt a fáradtságtól és örül, hogy tiszta puha ágyban hajthatja álomra a fejét, a szobákban mindig eszméletlen a felfordulás, bőröndök, szatyrok, száradó vizes holmik tömkelegén kell átvergődni sötétben az utoljára jövőnek, ha nem akar lámpát gyújtani. Ezzel persze csak még nagobb zajt csap, de a többség nagyon jól alszik, fiatalok és fáradtak, nem törődnek apróságokkal. Szóval, a vénasszony miatt néha majd megfulladtam, hogy viszatartsam a köhögést és ezért nagyon kellemetlen emléket hagyott bennem. még jó, hogy nem voltam megfázva... vajjon én is ilyen leszek egyszer?

Most viszont Bergenbe vettem repülőjegyet, ott is turistaszállón fogok lakni, bárugyanannyiért kimehetnék a szigetemre (:) is... Ott vegyes szobák vannak, 6 ágyasok, meg van egy 80 ágyas is...ez tiszta élmény, az öt kontinens népe egy nagy színházteremben:), találkoztam olyan japánokkal, akik 2 hetet is képesek voltak kihúzni itt...végtelenül alkalmazkodó képesek.

Sajnos egyelőre csak Bergen -Koppenhága viszonylatban sikerült a legolcsóbb jegyekhez jutnom, 15 ezerért retúr, Koppenhágába Budapestről van 15 ért, de Koppenhágából Budapestre már csak 30 ért, ugyhogy lehet , hogy busszal jövök vissza:( , végre megnézem jobban Koppenhágát, utoljára vonattal voltam ott, mikor Moldéba mentünk a lányommal, a szemem fel volt töltve gázzal és nem ülhettem repülőre...még akkor is kínok kínját kellett kiállnom, amikor a vonat Dombasból elindult Andalsness felé, kb 800 m magasságból lefelé a tengerszintre néhány kilométeren keresztül, őrült fájdalom hasítottt a műtött szemembe... Emiatt aztán Trondheimba sem jutottam el akkor, mert 1200 m-re kapaszkodik fel azon a vonalon a vonat. Na, majd meglátjuk még addig, egyelőre ezt sem tudom kifizetni. Mindenesetre, legalább már újra tervezek!:) és izgulok, vajjon el tudok-e menni, nem lesz-e baj megint a szememmel, lesz-e elég pénzem kifizetni a szállást. És hátha nem lesz hamu.....

Nagyon nehezen viselem a boldog nyugdíjas napokat, már lassan másfél év telt el, és még mindig fogalmam sincs, mihez kezdjek magammal...menjek,maradjak, vállalkozzak, húzzam meg magam, ..úgy érzem magam, mint ha időre dolgozatot írnék, az óra vészesen ketyeg, de nekem semmi megoldás nem jut az eszembe...