Tudományos filmek fesztiválja 2011.szeptember 21-25.
Szolnokon, az új gyaloghíddal felvirágzott régi helyén, a Tisza moziban ismét filmfesztivált tartottak,
immár tizedik évfordulót ünnepelve. Mivel a gyönyörű ősz kicsalogatott az uszodába és az út a hídra fel a mozi szabadtéri asztalkái között, a volt zsinagóga szép fehér épülete mellett vezetett el, figyelmes
lettem az idegen beszédre s betértem a mozi régi polgári egyszerűséggel berendezett előterébe
megtudakolni, mi zajlik ott. Kaptam is rögtön szép ismertetőket, melyekből gyorsan tájékozódni
lehetett a 139 nevezésből kiválogatott 42 versenyfilmről. Az első napi vetítésről már lemaradtam,
néhány filmért fájt is a szívem. Azért elhatároztam, hogy másnap időben felkelve, nekirugaszkodok
a sok szépet ígérő programnak. Így is lett, s másnap reggel nagy örömömre a tolmácsban--akivel
ketten rugaszkodtunk neki a reggeli vetítésnek--régi ismerősömet fedeztem fel. Így legalább volt
kivel megbeszélni a kitűnő filmeket, mert bizony a szolnoki polgárok nemigen jeleskedtek a
tudományok iránti érdeklődésükkel, a fesztivál résztvevői meg úgy tűnt, az első nap után igen
elfáradhattak, mert inkább csak a kinti asztalkák mellet csevegve múlatták az időt.
Én viszont nem bántam neg ügybuzgalmamat, mert igen szép élményben volt részem,már az elején is.
A következő filmmel kezdtem:
Rendező (Szerkesztő): Christiane Goetz-Sobel
Eredeti cím: Patagonia- Life at the limit
Ország: Deutschland
A készítés éve: 2010
Az alkotás jellege: Játékfilm
A film hossza (perc): 43
A film nagyon tetszett, s talán azért, mert a legfrisebb fejel láttam, azóta is a kedvencem maradt,
bár a zsűri nem méltatta figyelemre. Gyönyörű felvételekkel, animációkkal, trükkökkel és kísérletekkel
gazdagított rendkívül szellemes és élvezetes kísérőszöveggel mutatta be Patagóniát, ezt a korábban a
Déli Sarkkal összefüggő gyönyörű földrészt, melynek déli fokát a hajósok rémálmaként emlegetik s a
csodálatos űrfelvételeket látva, érthető, hogy miért. Ha szegény Magellán és a többi kitűnő hajós
ís láthatta volna ezeket a hihetetlenül éles űrfelvételeket, biztosan nem szenvedtek volna annyian
hajótörést Dél-Amerika csücskénél. Nekem azért is tetszett ez nagyon, mert magányos estéimen éjszakába
nyúlóan olvasgattam, rossz szememmel lassan haladva, így talán hosszú téli estéken hetekig egy magányos
hajós könyvét, aki maga építette hajójával egyedül először vitorlázta körül a földet, s hogy útközben
ne unatkozzon (!), erről gondosan naplót is vezetett. Mint tapasztalt tengerész, nagyon sok időt töltött
el Patagónia partjainál azzal, hogy a kedvező időt és szeleket kivárva, biztonsággal hajózzon át a
szoroson az Alanti-Óceánról a Csendes-Óceánra, megmentve hajóját és magát az oly sokakat elért pusztulástól.
Fantasztikus volt most szinte a valóságban felülről látni az akkor a képzeletemre bízott félelmetes tarajos
sziklákat,a szigetek közti haláos útvesztőket és zátonyokat, a sziklákat csillapíthatatlanul csapkodó és zúgó
örökké haragos hullámokat melyek a két óceán találkozásánál óriási enrgiával csapnak össze és zúdulnak neki a
partoknak. Ezen a kopár tájon, at örökké üvöltő szelek birodalmában kellett azoknak a pingvineknek is
életben maradniuk,amik a Déli-Sark eltávolodtával az örök jég és hó nélkül maradtak, megtanultak lyukat
ásni a gránitba menedékül és kiváló sziklamászók lettek. Bemutatta a film az ott talált ősi hatalmas repülő
emlősök maradványait is, és azt, hogy hogyan vált lehetségessé, hogy hatalmas súlyukkal repüljenek is.
Gyönyörű animációkkal kísérte a film a geológiai változásokat a kontinensek vándorlásával, melyek mind az
élőlények , így az ember változását is kiváltották.
A vetített 42 filmből 11-et sikerült megnéznem, de csak azokról mesélek, melyek igazán tetszettek. A következő,
másik kedvenc :
Ország: Magyarország
A készítés éve: 2010
Az alkotás jellege: Dokumentum
A film hossza (perc): 25
Rendező (Szerkesztő): Ráday Mihály
Eredeti cím: Petőfi Sándor: Útirajzok - A költő 1845-ös felvidéki útja
Mácsai Pál nagyon kedves és eleven narrációjával Petőfi Sándor utinaplója kalauzolja a nézőt Ráday Mihály és az operatőr segítségével a költő 1845 tavaszán, a képviselőnek való választása kapcsán tavasszal bejárt útvonalon. Bár a jelenlegi állapotukban látjuk az útvonal állomásit, a költő jó humorral megírt élményei mégis a múltbéli városokat, tájakat , az akkori nemes vendéglátókat, várakat, lelkes leánykákat varázsolják elénk.
Ha már erről a filmről szóltam, akkor itt említem a a következőt, mert hangulatilag és élvezetileg is hasonló kategória a következő kedves film,amely a magyar történelemből ragad ki szellemes és érdekes históriákat, nagyon közvetlen, kellemes stílusban és nagyon szép képekkel, például Hadik András bécsi kalandozásának regéjét, vagy Mária Terézia korát.
Rendező (Szerkesztő): Nagy György
Eredeti cím: Magyarország története - "Vitam et sanguinem"
Ország: Magyarország
A készítés éve: 2010
Az alkotás jellege: Dokumentum
A film hossza (perc): 25
Egy igazi, lebilincselő természetfilm, melyet már a híre is megelőz, mert teljesen megtelik a terem a vetítéskor, (és sokan emiatt a film miatt tévednek be a rendezvényre) a következő:
Ország: Magyarország
A készítés éve: 2011
Rendező (Szerkesztő): Török Zoltán
Eredeti cím: Vad Magyarország - A vizek birodalma
Az alkotás jellege: Dokumentum
A film hossza (perc): 51
A hortobágyi téli pusztáról indulva, egy sas család és a vidrák életét kicsit jobban kiemelve, a szépséges téli Dunakanyar mellékágain át vezeti a nézőt a tavaszi Balatonról a Zala folyón át a vándorló balinokkal a Kis-Balaton mocsárvilágába, majd a nyári zöldárral a Gemenci erdő vadvilágába, időnként az alföldi pusztákra is elkalandozva vissza az őszi szarvasbőgéssel a téli Magyarországba. Gyönyörű minden, sokszor mulatságos az állatok, madarak viselkedése, és a kamera bekalandozik a föld alá, víz alá is. A film nagyon szép, a narráció kicsit hangos, elnyomja a film eredeti hangjait. Nekem helyenként egy kicsit túlfényezett.
Szintén természetfilm a szerengeti vadasparkról szóló film, rendkívül szép felvételekkel, humoros, szellems, jól pörgő narrációval, nagyon élvezetes kis rövidfilm a nagy vadállatokról főként, barátságos és jóllakott oroszlánok, zsiráfok és elefántok, akik unottan tűrik a turista csődületet, miközben az országnak jól jövedelmez ez a fajta turizmus.
Ország: Magyarország
A készítés éve: 2010
Az alkotás jellege: Dokumentum
A film hossza (perc): 25
Rendező (Szerkesztő): Sáfrány József
Eredeti cím: A szerengeti ökoszisztéma
Teljesen más kategória a vörös iszap katasztrófára emlékeztető film, amely nélkülözi a média összes szenzációhajhász tálalását és a nézőt kézen fogva, a katasztrófa emlékfalát rajzoló gyerekekkel együtt viszi bele mélyen a történetbe. Mégis, nemcsak a szereplők, hanem a nézők is fokozatosan oda jutnak, hogy könnyeikkel küszködve hallgatják az igazi főszereplők, a túlélő és még mindig szorongó ott lakók szavait. A fal festése a vörös iszappal elborított devecseri ősparkban zajlik, az elöntött házakba a falfestőkhöz meghívott egyik devecseri kislány vezeti el a gyerekeket, akinek az apukája derékig iszapban állva lefilmezte, hogyan viszi el és lepi el az iszap mindenüket. Ezt a filmet nézik meg a gyerekek abban a házban laptopról a helyszínen, végül így látjuk meg a katasztrófa történéseit. Nagyon jól, nagyon finoman megrajzolt történet, sok hiteles szereplővel, minden sallang nélkül. Bevallom először meg sem akartam nézni a filmet, de a végén, bár könnyezve, de azt mondtam, hogy ez nagyon sokat mondott el arról, amiről nagyon nehéz beszélni. Nemcsak a festő gyerekek, hanem a néző is valóban sokkal közelebb került azokhoz az emberekhez, akik
ennek a történetnek ártatlan áldozatai lettek.A film címe: "Négy nap emlékezés", ezalatt festették meg a jószándékú, derék gyermekek az emlékfalat, de a fal ünnepélyes átadása télen történik, amikor a vörös iszap nyomát már beborítja a jótékony fehér hó.
Rendező (Szerkesztő): Gulyás János
Eredeti cím: Négy nap emlékezés
Ország: Magyarország
A készítés éve: 2010
Az alkotás jellege: Dokumentum
A film hossza (perc): 73
Még két filmről szeretnék beszámolni, melyek számomra igazából képviselik a tudományos kategóriát, az egyik az Északi pólus vándorlásáról, a másik a gravitációs hullámokról szól. Mindkettő ragyogó animációs eszközökkel, illetve valódi felvételekkel próbálja közelebb vinni a nézőt a végtelen csillagvilág, a bolygóközi végtelen terek viselkedésének megértésére tett erőfeszítésekhez, de mindkettő oly távoli és bonyolult világba kalauzol, hogy a szegény átlagnézőnek megremeg a lába, pedig bizony a mindennapi életét érintik ezek a nagyon bonyolult kérdések és mérések.
Ez a két kitűnő film a következő:
A készítés éve: 2009
Az alkotás jellege: Dokumentum
A film hossza (perc): 51
Rendező (Szerkesztő):Yanick Rose
Eredeti cím: Is the magnetic pole about to flip?/Laterre perd le Nord
Ország: Magyarország
A készítés éve: 2009
Az alkotás jellege: Dokumentum
A film hossza (perc): 49
124. Rendező (Szerkesztő): ifj. Kollányi Ágoston
Eredeti cím: Hullámvadászok
Ezeken a filmeken kívül azonban bátran állítható, hogy valamennyi kiválasztott és valószínűleg valamennyi nevezett film is rendkívül érdekes és értékes, a teljes lista a szolnoki Tisza mozi honlapján, egyéb információkkal együtt megtalálható.
http://festival.tiszamozi.hu/000_Fesztivalok/2011/NevezettFilmek.aspx
rohadna meg a sok hülye szövegszerkesztő
VálaszTörlés